A reformkortól a dualizmus korának végéig terjedő időszak során a magyarországi zsidóság óriási változásokon ment keresztül. Bár ennek kezdeti jelei már a reformkorban megmutatkoztak, az 1830–40-as években a két–háromszázezer fős hazai zsidóság továbbra is jogfosztott, zömében szegény, leginkább jiddisül beszélő, a vallási előírásokat még elsöprő többségükben megtartó, a nem zsidó kultúra iránt javarészt közömbös és a keresztény társadalomtól nagymértékben elszigetelt páriacsoportot képezett.
Az 1910-es években a magyar zsidóság egy, a keresztényekkel közel fél évszázada egyenjogú, több mint 900 000 lelket számláló, nyelvében és kultúrájában nagy többségében megmagyarosodott, jelentős mértékben szekularizált, társadalmilag zömében tisztes polgári szintre emelkedett közösséggé vált. Egy olyan közösséggé, amely látványos – és mind hevesebb ellenérzést kiváltó – felemelkedésével párhuzamosan belső kohéziójában is megrendült, és közösségből a zsidó vallás és hagyomány iránti viszonya, a többségi társadalommal szembeni magatartása, illetve az antiszemitizmusról alkotott értékelése szempontjából heterogén konglomerátummá vált.
Immár több mint harminc éve, hogy a magyar zsidóság történetírásáról lehullottak a cenzúrának már korábban is erősen foszladozó béklyói. Hol tart most a reform- és dualizmus kori zsidóság historiográfiája? Mit gondolunk a korszak legvitatottabb kérdéseiről? Melyek azok, ahol a vélemények – véleményeink – leginkább különböznek? Milyen eredményekre támaszkodhatunk? Milyen kihívások előtt állunk?

A Goldziher Ignác Zsidó Történeti és Kulturális Kutatóintézet második nyilvános eseményének résztvevői ezekről a kérdésekről fognak beszélgetni. A kerekasztal-beszélgetés egy, a magyar zsidóságról szóló történetírás eredményeit, mulasztásait és feladatait körbejáró sorozat első része.
2021.09.13. hétfő 17:00
Résztvevők:
Résztvevők:
  • BÁNYAI Viktória, történész, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének főmunkatársa, az ELTE Bölcsészettudományi Karának egyetemi adjunktusa
  • PREPUK Anikó, történész, A DE Bölcsészettudományi Karának habilitált egyetemi docense
  • SCHWEITZER Gábor, jogász, jogtörténész, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének főmunkatársa, az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának habilitált egyetemi docense

Moderál:
KONRÁD Miklós, történész, a Bölcsészettudományi Központ Történettudományi
Intézetének főmunkatársa, a Goldziher Intézet munkatársa
Az esemény csak oltási igazolvánnyal látogatható.
Az esemény a Zsidó Múzeum és Levéltárban kerül megrendezésre, személyesen csak oltási igazolvánnyal látogatható, valamint a Facebook oldalunkon is követhető lesz.
Az Intézetről

A Goldziher Ignác Zsidó Történeti és Kulturális Kutatóintézetet a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ), a Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár (MILEV) közösen hozta létre 2021-ben. Kutatóintézetünk a zsidósággal kapcsolatos kutatásokat végez különböző diszciplínák keretein belül, leginkább a történelem, politológia, szociológia, pszichológia, filozófia és a művészettörténet területén, valamint interdiszciplináris formában. Célja a közösséget leginkább érintő és foglalkoztató kérdésekkel kapcsolatos elméleti és empirikus kutatások végzése, az eredmények közzététele és azok megvitatása a nemzetközi és a hazai tudományos közösséggel, az érdeklődő nagyközönséggel, valamint az eredmények eljuttatása a döntéshozókhoz.